Tanuljak vele vagy sem?
Mi az én dolgom és mi az övé?
Hogyan csináljam?
Újra és újra felbukkanó kérdések, örökzöld téma minden család életében. Amit itt most megosztok veled, kedves olvasóm, közel 30 év tapasztalásán alapul. Én magam is kipróbáltam, láttam sok-sok családot, ahol keresték a legjobb megoldást.
Persze nincs tuti recept, és mindenki csak úgy látja, mi működik a legjobban, ha benne van, ha csinálja, ha átéli.
Amit én átéltem, s amit én végül alkalmaztam, 7 pontban foglaltam össze neked, remélem segíthetek, hogy te is megtaláld a számotokra legkedvesebbet és legeredményesebbet!
Hogyan is csináld?
1. módszer
Sehogy…
„Ez az iskola dolga, nem az enyém!”
Felidézni sem tudom, hány szülő szájából hallottam már ezt a mondatot, ami lássuk be, valahol teljesen jogos kijelentés.
Valóban nem a szülő dolga lenne nap mint nap tanulásra bírni csemetéjét, nyüstölni őt, egyikük számára sem kívánatos helyzetekbe keveredni.
Az én számomra mindig is Vekerdy tanár úr lesz ennek a nagykövete, ő mondta mindig, engedjük el a dolgot, ez nem a szülő feladata.
Osztottam nézeteit, kipróbáltam én is, de valahogy nem ez hozta az igazi megoldást…
2. módszer
Megcsinálja, megnézem, kikérdezem…
Így is lehet, ha csemetém abban a szerencsés helyzetben van, hogy képes egyedül is boldogulni.
Képességeinek birtokában önállóan megbirkózik a feladattal, semmiféle külső beavatkozást nem igényel. Megcsinálja, pipa.
Ha elkészült, megkérdem, minden megvan-e, ha nagyon lelkes vagyok, esetleg ellenőrzöm, kikérdezem.
Lássuk be, ez számomra is megnyugtató megoldás, nincs vele gond, nem kell vele foglalkoznom.
Kipróbáltam én is, de valahogy nem ez hozta az igazi megoldást…
3. módszer
Leülök mellé, vele maradok, mindent elmagyarázok…
Talán ez a módszer állítható szembe leginkább az előző megoldással.
Indokolt lehet, ha gyermeked segítségre szorul, akár tanulási képességei miatt, akár egy pillanatnyi nehézség kapcsán, mert éppen nem ért valamit, vagy éppen érzelmi-lelki állapota indokolja ezt.
Nagyon óvatosnak kell lennünk ebben az esetben, könnyen eldurvulhatnak a dolgok! Idegesek leszünk, elfogy a türelem, esetleg túlmagyarázunk valamit. Hazudnék, ha azt mondanám, nem kerültem én is ilyen helyzetbe, valahogy nem ez hozta az igazi megoldást…
4. módszer
Megkérdezem a tanárt, mindent úgy csinálok, ahogy ő javasolja…
Kezdő szülőként, amikor első csemeténkkel huppanunk bele az oktatás sejtelmes sűrűjébe, gyakran nyúlunk ehhez a megoldáshoz.
Míg alsó tagozatos a gyermekünk, egy elhivatott, hozzáértő, lelkes tanító néni valóban nagy segítség lehet abban, hogyan is tudunk mi, szülők segíteni.
Később egy-egy szaktanár véleménye, tanácsa is iránymutató lehet.
De előbb-utóbb eljön az a helyzet, amikor nekünk kell kitalálni a tutit, nekünk kell eldönteni, mire fókuszálunk, ha éppen csemeténk boldogulása a tét.
Kipróbáltam én is, hallgattam a tanárok véleményére, de valahogy nem ez hozta az igazi megoldást…
5. módszer
A közelében vagyok, ha kell, kérdezhessen…
Abszolút önállóságra ösztönöz ez a megoldás is, de ott vagyok védőhálóként, ha kell, gyermekem bármikor beleugorhat. Már-már vágyom is azt a helyzetet, hogy kérdezzen. Nem tervezek semmi komolyat arra az időre, mert mi van, ha kérdez? Megnyugtató neki is, nekem is. És micsoda nagyszerű érzés, ha tudok válaszolni a kérdésére.
És ha nem? ???
Egy biztos, Bojti Andrea gyermekpszichológus szavait idézve: „a gyereknek előbb-utóbb fel kell tudnia ismerni, melyek azok a helyzetek, amikor úgy érzi, egyedül nem boldogul és segítségre van szüksége. Ezen az úton végig haladva, így válik fokozatosan egyre önállóbbá…”
Kipróbáltam én is, de valahogy nem ez hozta az igazi megoldást…
6. módszer
Barátságosan támogatom, de rábízok mindent, a felelősség az övé…
Már-már megszűnik a szülő-gyerek „hierarchia”, szinte barátként viszonyulok a dolgokhoz. Rábízom a gyerekre a feladatait, az ő dolga, de innentől az ő felelőssége is.
Viselje következményét tetteinek, ha ez pozitív, együtt örülünk, ha negatív, finoman ráhelyezem a nyomást, én megmondtam.
De a hibák azért vannak, hogy kijavítsuk őket, és tanuljunk belőlük, így mindenkor ezt nyomatékosítom. Nem kiabálok, nem leszek agresszív.
Kazal Kolost, a Varázsbetű megálmodóját idézve: „El kell fogadnod, hogy gyermeked látszólagos lustasága és felelőtlensége életkori jellegzetesség, melyet erőszakkal nem változtathatsz meg. Ha a viselkedésére agresszióval válaszolsz, akkor semmivel sem vagy felnőttebb, mint ő. Jusson eszedbe: nem kiabálni akarsz, hanem megoldani egy nehéz helyzetet! Erre pedig a legjobb eszköz a megértés!” Megpaskolom az arcát, megveregetem a vállát, és elcsábítom egy jó kis közös programra.
Kipróbáltam én is, de valahogy nem ez hozta az igazi megoldást…
7. módszer
A Trenditudás módszerét követem…
Talán nem véletlen, hogy ez lett a hetedik…
Talán nem véletlen, hogy ebbe a hetesbe mindig belebotlok…
Talán nem véletlen, hogy megint egy varázslatos meseszám a főszereplő…
Viszont a módszer, amit megosztok veled, semmi varázslatosat, semmi meseszerűt nem rejteget, egyszerűen működik…
Miért?
- Nincs rajtad a nyomás szülőként, hogy tanulnod kell imádott csemetéddel. Megvan, mi az ő dolga, és megvan, mikor jössz te a képbe.
- A legfontosabb cél a tanuláshoz nélkülözhetetlen képességek csiszolása, ezt csalafinta feladványok, mókás kihívások bőrébe bújtattam.
- Személyes útmutatást adok, így a gyerkőc önállóan is boldogul, nem igényel szülői felügyeletet.
- Tudod, mire fókuszálj. Tudod, hogy a legfontosabb, hogy gyermeked fejlett készségekkel, magabiztosan vegye az akadályokat, mire felsőbe kerül. Tudod, hogy ez akkor ér valamit, ha mindezt örömmel teszi, ha élvezi, amit csinál.
- Ha kérdezni fog téged, ott leszel, nem azért, mert ezt kell tenned, hanem mert alig várod majd, hogy te is megbirkózz a feladványokkal!
- Egyetlen „feladatod” lesz a folyamatban, minőségi időt „kell” eltöltened csemetéddel”! Önfeledt-értékes pillanatokat „kell” együtt megélnetek, s mielőtt még sarokba vágod ezt az anyagot, mert nem szereted a játékokat, hidd el, ma már elképesztően jó darabokat lehet találni, és én ehhez minden segítséget megadok.
S hogy miért működik mindez?
- Mert az én gyerekeim is átélték, s immár felnőtt fejjel fogalmazták meg, mennyi mindent köszönhetnek ennek.
- Mert sok kis csemetével kipróbáltam, mert ők is és én is élveztem minden pillanatát, s mert szüleik is megerősítettek abban, jó az, amit csinálok.
- Mert 25 év munkája fekszik benne, minden szakmai és emberi tapasztalásommal egybegyúrva.
