Tényleg így van, nem jó az iskolában?
Ha igen, mit tehetsz ezért szülőként?
Érdekes cikkbe botlottam a minap. Egy 11 éves fiú mondta el véleményét arról, szerinte miért nem szeretnek a gyerekek iskolába járni.
Tette mindezt egy konferencián, nevezetesen a „Holnap, név szerint” konferencia előadójaként. Zseniális!
Már maga az elképesztő, hogy 11 évesen egy ilyen fórumon ad elő, de amiről beszél, még inkább elgondolkodtató.
10 pontban foglalta össze, mi az, ami a gyerekeket visszatartja, amiért nem igazán lelkesednek, ha suliba kell menni.
Szóljon ez a bejegyzés erről a 10 okról, átszőve az én személyes véleményemmel, meglátásommal, tapasztalatommal.
Számomra döbbenet, hogy az első négy ok a félelemről szól.
Félelem a tanártól, a büntetéstől, a hibázástól, az osztálytársaktól.
Még mindig nagyon sok kisgyerek éli át azt, hogy a tanártól való rettegés rémes, hogy értékelés címszó alatt a büntetés előbbre való, mint a jutalmazás, hogy ha hibázik, az főbenjáró bűn, amiért akár meg is alázzák, és hogy az osztálytársak bizony kegyetlenek is tudnak lenni.
Ötödik okként mesél a „hülye” dolgozatokról, amiket egyenesen groteszknek nevez (használja ezt a kifejezést, vélhetőleg tudja, mit jelent).
Úgy érzi, elég kevés esélyt kapnak a gyerekek saját véleményük megformálására, a jó osztályzat reményében mindössze megpróbálják kitalálni a lehetséges válaszok egyikét. Halomnyi felesleges információt kérnek számon, amit persze meg kell tanulni, és amire szerinte semmi szükség nincs.
A kulcs, úgy gondolja az, hogy bármilyen információt fel lehet kutatni, ha éppen szükséges, és ez nem az iskolában fog megtörténni.
Aztán ha a gyerek elérkezik abba a fázisba, amikor már komolyan érdeklődik bizonyos dolgok iránt, kutakodhat, beleáshatja magát, eszmét cserélhet róla. Azért, mert érdekli, és nem azért, mert meg kell tanulnia.
Régen túl kéne már lépni azon, hogy tudni kell a világ összes fővárosát, vagy az én személyes kedvencem a gimis földrajz vaktérképe Ázsia összes hegyéről. Nem két lábon járó lexikonpalántákat kellene terelgetni, hanem érdeklődő, nyitott, a világra rácsodálkozó, kiegyensúlyozott, boldog, önbizalommal teli csemetéket.
Információrengeteg helyett a képességekre fókuszálni, egyéniséget és társas kapcsolatokat építeni, a pillanatokat, a közös élményeket együtt megélni.
A hatodik a sorban a házi feladat, amiről már lassan külön tanulmányt lehetne írni. Érvekről, kutatásokról, amik mellette és ellene szólnak.
Bizonyára mindenkinek megvan erről a maga véleménye, én maximálisan osztom „kis barátunk” meglátásait, szerinte a házi feladat nem befolyásolja a gyerekek teljesítményét és oktatását, főleg, ha annak mennyiségéről beszélünk. Elmesélte, kapott már annyi leckét, hogy három órás írás után nem tudta kiegyenesíteni a nyakát, a sürgősségin kötött ki, és egy hétig nyakmerevítőt kellett viselnie.
Aki ismeri Vekerdy tanár úr írásait, tudja, ő is mennyire ellenezte a házi feladat intézményét, Még arra is buzdította a szülőket, inkább gyorsan diktálják le a feladatot a gyereknek, és töltsék együtt valami sokkal hasznosabbal az időt.
Megosztó volt persze ez a „jó tanács”, az én baráti körömben is kiütötte a biztosítékot.
Abban maximálisan osztozni tudok vele, hogy egy jól megválasztott játék sokszor előbb célba talál, motivál és fejleszt, akár megelőzi a leckeírást, akár jutalomként kínáljuk fel.
A hetedik ok az egyediség tilalma. A tanároknak nem tetszik, ha valaki különbözik a másiktól, az mindent „borít”. Pedig sok a különc gyerek, a szó legjobb értelmében. Amikor magántanulócsoportban dolgoztam, bizony sok volt a különc csemete. De a legtöbb esetben csak arra volt szükségük, hogy egy elfogadó, megértő környezetben elmondhassák, amit gondolnak, vagy ami éppen bántja őket, más megközelítésben szerezzék meg a szükséges tudást, folyamatosan bátorítva, szeretve.
A nyolcadik, a kilencedik és a tizedik ok talán mindent összefoglal és egyben erősen elgondolkodtat.
Talán belőled is erős érzéseket vált ki az a gondolat, hogy az iskola nem tanítja meg, hogyan legyen boldog az ember, nem tanítja meg feldolgozni az információkat, és nem készít fel a felnőttkorra.
Nem tisztem ezt bírálni, csupán saját gondolataimat tudom hozzácsatolni.
Melyik szülő ne szeretne boldog gyermeket?
Még ma is sokszor hallom, hogy „én is túléltem valahogy az iskolát, a gyereknek is menni fog”. Akik ezt mondják, lehet ma már boldog emberek, de mennyivel jobb lenne, ha az iskolás éveket nemcsak túlélné a gyerkőc, hanem életének egy boldog szakaszaként élhetné meg és emlékezne vissza rá.
Az információk feldolgozása a suliban lassan már lerágott csont, de sajnos csak abban a megközelítésben, hogy folyamatosan arról hallok a környezetemben, hogyan lehetne másképp, micsoda nagyszerű megoldások és módszerek vannak már manapság. Amíg ez nem kúszik be az iskolapadok közé, bizony nekünk szülőknek kell megoldást keresni, hiszen a gyermeki érdeklődést, a tanulási vágyat, a megismerés örömét nem engedhetjük lankadni.
S hogy nem készít fel a suli a felnőttkorra?
Hát igen! Magam is tapasztalom, hogy immár felnőtt gyermekeimnek milyen nehéz eligazodni a való világban, kezelni a pénzügyeiket, kiaknázni a lehetőségeiket. Bizony jó lett volna, ha az élet iskolájából is kaptak volna egy-egy fejezetet iskolás éveik során.
De addig is, Kedves Olvasóm, rajtunk, szülőkön a sor!
Nekünk kell az utat megmutatni, s ha csemeténk kiválasztotta a neki leginkább tetszőt, azon terelgetni, mindig-mindig mellette lenni.
Hál ’istennek ma már sok-sok lehetőség áll előttünk, nagyon sokan dolgoznak azért, hogy segítsenek neked is ebben.
Amiben én tudok segíteni, az az, hogy megmutatom neked, hogy egy jól megválasztott játék mire képes, ötletet adok a hét minden napjára ahhoz, hogy a te gyermeked is fejlett készségekkel vegye az akadályokat felső tagozatban.
- Együtt erősíthetjük figyelemkoncentrációját remek játékokkal.
- Csiszolhatjuk logikáját agyafúrt feladványokkal.
- Nyelvi csalafintaságokra csábíthatjuk, mert a kifinomult nyelvi készségekre mindenhol szükség van.
- Edzhetjük a memóriáját, ami karban tartja tanulását, miközben izgalmas kihívásokra csábítja.
- Előcsalogathatjuk kreativitását, ami ma már mindenhol elvárás.
- Nagy Kérdésekre kereshetünk választ, melyek megtanítják őt információk után kutatni és azokat feldolgozni.
- És a szívemnek oly kedves társasjátékokból minél többet megismertetek veled, képességekhez rendelve, mert a játék a legjobb tanítómester.
Most már látod, miért a 7-es szám a kedvencem, miért irányadó ő a Treditudás életében.
Ha szívesen kipróbálnád velem ezt az izgalmas kalandot, kövesd bejegyzéseimet Facebook csoportunkban is, egy meglepetés-megoldást dolgoztam ki neked!
Hamarosan jönnek a részletek!
