Gyerek-szülő-pedagógus a pozitív pedagógiában
Emlékmorzsák gyűjtögetése picit másképp
Amióta gyerekeink iskolai teljesítménye, boldog boldogulása újra és újra felbukkanó beszédtéma, óhatatlanul felmerül a gyerek-szülő-pedagógus bűvös hármasa.
Rengeteg cikk és tanulmány született már ezen a téren, én most amolyan Trenditudás-módra közelítem meg ezt az örök-aktuális témát.
Bejegyzésem ténymegállapításaihoz, kutatási eredményeihez alapul szolgált Dr. Magyaródi Tímea pszichológus, egyetemi adjunktus előadása, az ő gondolatait görgettem tovább, gondoltam át Trenditudás-szemmel.
Hiszem, hogy a tanuláshoz nélkülözhetetlen képességek mindennapi játékos-mókás tuningolása nagyban hozzájárul gyerekeink sikereihez, a tanuláshoz való hozzáállásukhoz.
A fent említett előadás bevezető gondolata az volt, hogy ezen képességek mellett a boldogsághoz való készséget is lehet fejleszteni, és ezt célszerű minél korábban elkezdeni.
A hiányosságok helyett az erősségekre kell fókuszálnunk, ez minden pozitív oktatási forma alapja.
🙂 Gondolj csak bele!
Mennyivel lelkesebben fog hozzá csemetéd ahhoz a feladathoz, amit élvez, mert jó benne, mert érdekli, mert kiaknázhatja benne erősségeit.
Persze szép is lenne a világ, ha csak ezeket kéne megcsinálni, de hát ott a többi lecke is!
Ha viszont átértelmezitek a helyzetet, ha noszogatás helyett előkaptok egy játékot, egy mókás-elgondolkodtató feladványt, például a Trenditudás tarsolyából, máris nyert ügyetek van. Gyerkőcödet és remélem téged is elkap a hév, a kíváncsi lendület, hogy a játékot élvezzétek, a feladványt megfejtsétek. A szükséges adrenalin löket után meglásd könnyebben fog menni a tanulás!
Próbáljátok ki! Így is lehet!
Csíkszentmihályi Mihály szerint „meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó jegyeket kapjanak. Azok a gyerekek, akik élvezik a kihívások legyőzését, felnőtt életükben is keresni fogják a kihívást jelentő helyzeteket. Nagyobb valószínűséggel ragadnak meg új lehetőségeket, keresnek új módszereket, dolgoznak olyan feladatokon, amelyeknek nincs egyértelmű megoldása, és ösztönöznek másokat arra, hogy nehéz problémákon dolgozzanak.”
🙂 Én magam is találkoztam lelkes, elhivatott pedagógusokkal, és biztos vagyok benne, hogy te is ismersz ilyet, Kedves Olvasóm, akik mindezt megtanították a gyerekeknek. Bekövetkezik ez azért, mert ezek a pedagógusok elégedettek a munkájukkal, átélik a munkában a boldogságélményt, folyamatosan képezik magukat, együtt „áramlanak” diákjaikkal.
De korántsem mondhatjuk, hogy ez általános lenne iskoláinkban.
Csemetéink ritkán találkoznak igazi kihívásokkal, kevés esélyt kapnak az elmélyült gondolkodásra, nem sok lehetőségük van képességeiket játékok által csiszolni.
Amíg ez a suliban nem történik meg, szülőként kell kezedbe venned az irányítást!
Itt találsz ötleteket!
Most már látod, miért is fontos ez a gyerek szempontjából, érintettük a pedagógusokat, de mi a helyzet veled, Szülővel?
Dr. Magyaródi Tímea szerint a gyerekek és a szülők jóllét-szintje kölcsönösen összefügg.
Egy közös együttlét, legyen ez közös tanulás, egy játék, vagy egy kis közös elmélkedés akkor lesz hatékony, ha minden résztvevő elkötelezett. Ha te, szülőként is elkötelezett vagy, és ez azt jelenti, hogy megismered, miről is van szó, keresed a megoldást, így a te mentális egészséged is nő.
🙂 Pozitív pedagógia, pozitív nevelés hallatán általában a suli jut az eszünkbe, de miért ne tehetnél te szülőként azért, hogy csemetéd másképp lássa a tanulást, másképp álljon a feladataihoz, élvezze az egészet?
Miért ne segíthetnéd őt abban, hogy alkalmazkodni tudjon, hogy érzelmeit kontrollálja?
Gondolj csak az Agymanókra! Milyen jól megférnek egymás mellett a különböző érzések, hisz mindet át kell élnünk ahhoz, hogy kiteljesedjünk!
Miért ne segíthetnéd őt abban, hogy lelkileg ellenálló legyen, hogy megtanuljon küzdeni, s mindeközben a tanuláshoz nélkülözhetetlen képességei is csiszolódnak?
Ne habozz! Kezdjétek el még ma!
Az előadásban szó esett egy kutatásról, melyben több, mint hatszáz 4. 5. és 6. osztályos gyerekeknél vizsgálták a boldogságtényezők, a jóllét faktorok változásait 3 hónap leforgása alatt.
Bebizonyosodott, hogy az érzelmeknek mekkora helye van az oktatásban, teljesítményt növelnek.
A kutatásból kiderült, hogy a negyedikeseknél volt a legmagasabb a boldogság-érték. Az évek során én is megtapasztaltam, mennyire nyitott ez a korosztály, az alsó tagozat „csúcsán”, életkori fejlettségük miatt már egészen fantasztikus dolgokat lehet velük véghez vinni. Ha kiaknázzuk a bennük rejlő értékeket és megteremtjük számukra a lehetőségeket, csodákra képesek. A Trenditudás anyagai is elsősorban ennek a kotosztálynak készülnek. 🙂
Neked szülőként, a mindennapok sodrásában nyilván nem ez a feladatod.
De ha ötletet meríthetsz ahhoz, hogy az együtt eltöltött idő minőségi legyen, hogy mindeközben csemetéd lelkileg és képességeit tekintve is megerősödjön, hogy a felső tagozat küszöbén felvértezve álljon a kihívások elé, ne habozz!
Még ma változtassátok meg a mindennapokat!
Ezekre a pillanatokra fogtok mindig visszaemlékezni, így gyűjtögethetitek az élménymorzsákat!
Nézd meg gyorsan, hogyan!
Kövess minket Facebook oldalunkon is!
Csatlakozz Facebook csoportunkhoz, ahol élményeket és érzéseket cserélünk, együtt ötletelünk!