A rádióban hallottam egy eszmecserét, kissé kiverte a biztosítékot a műsorvezető véleménye. Szerinte a szülők nagy hányada azért hordja délután mindenféle külön foglalkozásra csemetéjét, mert így időt nyer.
Időt nyer ügyintézésre, végezheti még egy picit a dolgát, vagy csak egyszerűen kap még egy-két extra órát.
- Azért ezek így elég durva állítások, nem igaz?
- Vagy valóban ilyen a minket körülvevő világ?
- Felháborodunk ezen, vagy szívünkre tesszük a kezünket, és belátjuk, hogy tényleg így van?
A válasz ott van bennünk, mindenkiben a magáé, az, amit ő igaznak hisz.
A fent említett műsorvezető szerint a gyereknek óvodás és kisiskolás korban a szülője mellett a helye, a vele eltöltött tartalmas idő a legfontosabb. Persze joggal kérdezhetjük, mikor tegyük mindezt, hiszen dolgozunk, lótunk-futunk, és még ott a háztartás is.
Vállalkozóknak, üzletembereknek a világ legtermészetesebb dolga, hogy időbeosztást készítenek, kidolgozott terv szerint élnek.
De kell-e nagyobb vállalkozás, mint szülőnek lenni?
Elég abszurdnak tűnhet, de az bizonyított tény, hogy aki leírja, rendszerbe foglalja tennivalóit, már ettől jobban érzi magát. Az önmagunknak adott feladat a legnagyobb kihívás, s ha ennek eleget teszünk, már megérte. Átgondolhatjuk reggel a napot, mondjuk a három legfontosabb aznapi teendőt, és a nap menetét. Készíthetünk vasárnap este egy heti tervet. Vagy egyszerűen átbeszéljük önmagunkkal, párunkkal, csemetéinkkel, mit is akarunk.
Ki ne hagyjuk ebből a gyerekkel töltött időt!
Ha mégis kocsiba ülünk, és visszük valahová, játsszunk közben! Itt nincs szükségünk kellékre, mi magunk vagyunk a kellékek.
A miniszter macskája
A gyors gondolkodást igénylő feladatok előkészítője. Elindítjuk a játékot, és azt mondjuk:
– A miniszter macskája aranyos, neve Anikó.
Csemeténk ugyanígy tesz B-vel, pl.:
-A miniszter macskája buta, neve Boldizsár, és így tovább.
Nagyon élvezik a gyerekek, vicces dolgok sülnek ki belőle.
Mai bejegyzésem végén megpróbálom nektek lefesteni azt az érzést, amikor te magad is legalább annyira élvezed mindezt, mint csemetéd.
🙂 Amikor erős logikai képességekkel megáldott gyermeked fölött győzelmet aratsz…
🙂 Amikor látod a heves izgalmat csemetéid közt, és eljön az idő. mikor a kisebb legyőzi a nagyobbat, s a nagyobb valami olyat érez, amit eddig még sosem…
🙂 Amikor a játékparti végén épp csak fellélegzünk, és már akarják a következőt…
🙂 Na, ezt az érzést nem lehet lefesteni, ezt át kell élni!
Jó szórakozást!
Kövess minket Facebook oldalunkon is! 🙂